2009. március 6., péntek

Szalonkafélék
Scolopacidae

Ez egy rendhagyó bejegyzés.

Mint az köztudott a Sniper szó a Snipe főnévből keletkezett ragzással (illetve igeként is használatos: to snipe, de ez azért messzire vezetne) Snipe gyűjtőneve egy lilealkatú (Charadriiformes) partfutó madárnak. Kisméretű, gyorsröptű madár. Vadászata jó reflexeket, és pontos célzást igyényel, és ezért nevezték a rájuk vadászó úriembereket snipernek. Ezt a megjelölést vette át a katonai szleng.

A madár tudományos neve Gallinago gallinago, és mi magyarul sárszalonkának, köznyelven szalonkának nevezzük.

A sárszalonka (forrás)


Indítványozom, hogy édes anyanyelvünk védelmében, tiltsuk ki a megszokott sznájper, csipa, és hasonló magyarított szavak használatát, mert ezek, - hosszú távon - nyelvünk elsatnyulásához vezetnek. Mivel a mesterlövész se megfelelő fordítás (Sharpshooter?), azt javaslom, térjünk vissza az eredeti angol gyökerekhez, és használjuk a Szalonkázó szót. Figyelembe vehetjük még a Sárszalonkázó megjelölést is, de úgy érzem ez káros megkülönböztetés az Erdei Szalonkával (Scolopax rusticola) szemben, főként mivel az utóbbi vadászata volt elterjedtebb európában.


 

Erdei szalonka (forrás)

Megjegyzés: Nem elterjedt használat, de ha hűek akarunk élenni európai gyökereinkhez, akkor fordíthatnánk az erdei szalonka angol nevét (woodcock) is, nyelvújítóként, szószerint. Vicces.

2009. január 19., hétfő

Vetési varjú
Corvus frugilegus

Először is boldog új évet! A hidegről jutott eszembe, hogy írni kellene azokról a fekete madarakról, akiket a városi gyerek általában mindig télen lát. Annyit mindenki tud róluk, hogy varjú, de hogy pontosan melyik is, azt már nem.

Suhan (forrás)

 Általában két félét láthatsz: Dolmányos, és a vetési varjú. A vetési fekete, a dolmányos meg kevésbé fekete. Ennyivel le is tudtuk az azonosítást, bár maximum még holló lehet, de olyat (sajnos) ugyis csak az állatkertben láthatsz nagy valószínűséggel, és ott amúgy is kiírják. A csajmadár ugyanúgy néz ki, mint a fiúmadár. Varjú méretű (hehe), fényes, fekete tollak, a csőr körül kopasz. Euro-Ázsiában majd mindenhol megtalálható.

He? (source)

Érdekes megnézni közelebbről őket, ugyanis a tolluk nem egyszerűen fekete, hanem színjátszó, ha rásüt a nap, kékes és lilás.

Mindenevő madarak. Magoktól kezdve, férgeken át, madárfiókákig bezáróan mindent megeszik, amit el tud kapni. Előszeretettel eszik dögöt is, bár nem az a fő kedvence. Erről a szokásáról árulkodik a csőre körüli kopasz folt. Nyáron inkább a vidéket járja, előszeretettel lebzsel mezőgazdaságok körül, és talajmunkáknál lelkesen böngészi át, amit az eke kifordít. Bár télen nem úgy tűnik, de nem domesztikálódott madár. A városokba csak az éhség hajtja be.

Zsufi (source)

Csoportos, okos madár. Bandában jár, bandában fészkel. Etológiában külön kutatócsoportok foglalkoznak a varjak csoportos viselkedésével, hierarchiájával. Mint ilyen, nagyon vágyik a társaságra, és könnyen szelídíthető. Fióka korától kézzel nevelve, egy életre társnak fogadja az embert. Az életre ráadásul itt emberi mértékben értendő, ugyanis 40 - 60 évig is eléldegélhet.

"Hú, ez tök jó! Akkor lehet házi varjúm?" Nem, nem lehet. Bár még szerencsére nem veszélyeztetett, de védett. Számuk folyamatosan fogyatkozik, és ez nem csak az ő szempotjukból aggasztó, hanem más madarakat is érint. Ezek például a kék vércsék, akik előszeretettel fészkelnek varjak elhagyott fészkébe. Bár a varjak egyre jobban beszoknak a városokba, a vércsék ide nem követik őket. Épp ezért indult program a vidéki varjak elszaporítására.

2008. december 8., hétfő

Dankasiráy
Larus ridibundus

Valami fehér madár. Sirály, nem?

 Így szoktad látni (forrás)

Mindenki látta már,de legtöbbek számára ez a "sirály". Egész évben látható, de télen özönlik el igazán a várost. Főképp a Dunaparton láthatóak, de ha nagyon éhesek meszebb is elkóborolnak. Alapvetően halevőek. Víz felett köröznek, és amelyik meglát egy szimpatikus halacskát, az rárepül, rövid siklás után kikapja, és észvesztett menekülésbe kezd. Dankáéknál - mint minden sirálynál - az a szokás járja, hogy: "Az a tied, amit már megettél" Ha bármelyikük is sikeresen kikap egy halat, az jelzés a környék összes sirályának, hogy el kell kapni, és elvenni tőle. 

Igazi alkalmazkodó, és szemételtakarító. Halakat, és a többi sirályt hajkurászni fárasztó szórakozás, és nem sok kell ahoz, hogy rászokjanak az alternatív kosztra. Szemetet túrnak. Megeszik a kenyeret, meg szinte bármit, amit feléjük vetnek. Emlékszem általános iskorában azzal szórakoztunk, hogy kenyérdarabokat dobáltunk nekik, amiket a levegőben elkaptak.

 

A felnőtt madát (forrás)

Jellegtelen, fehér madárka. Ezt csakis azért szokták rájuk mondani, mert nagyon ritkán szokta az átlag városi ember, a nyári öltözékében látni. Ahogy öregszik, a szárnya megkapja az egyöntetű kékes-szürke színt, és a feje csokoládébarna lesz. Ez a nyári nászruha, amit körülbelül két éves korára ér el. Ilyenkor általában a vidéket járja, ritkán téved a városba. Télire leveti a csokiszínt.

 

Egy ifjonc (forrás)

A fiatal madár alakját kivéve, semmiben sem hasonlít az idősre. Barna, világosbarna, foltos, csúnya. Ez tünik el fokozatosan. Magyarországon védett, vonuló madár, de a nagyvárosokban nagy számban áttelelnek.

2008. december 4., csütörtök

Kárókatona
Phalacrocorax carbo

Legtöbbek számára a kárókatona (külföldiesen kormorán) maximum a tüskevárból ismerős fura madár, pedig elég könnyen láthatunk ilyet közvetlen közelünkben. Nevét (mármint a magyart) a hangja miatt kapta, ami idegesítő, recsegős károgás szerű. Ráadásul fekete, mint a varjú.

Úszik (forrás)

Ha megfelelően korán megyünk ki a Duna partra, mindig láthatunk párat, ahogy körbe úszkálnak, és néha eltűnnek a víz alatt, akár több percre is. Ha látsz egy récénél sokkal nagyobb madarat, aminek hosszú kigyó-nyaka van, és a teste alig látszik ki a vízből, akkor már meg is találtad őkelmét.

Elég jellegtelen, már már csúnya madár. Röpképessége vetekszik egy féltéglával. Felszáláskor nagyobb kifutópálya kell neki, mint egy Boeing 777-nek. Sokszor láthattunk olyat, amint egy vizimadár hosszasan tapossa a vizet, hogy elemelkedjen, de ugyanezt a kárókatona képes háromszor akkora távon művelni.A landolása is sokkal jobban hasonlít a zuhanásra.

 Addodide! (forrás)

Úszni viszont annál jobban tud.  Eltünik a víz alatt, és mint a fóka vadássza le a halakat. Rááadásúl megdöbbentően sok halat képes elfogni. Ezeket a begyében tárolva elszerencsétlenkedik egy szimpatikus ágra, ahol órákig csak űl kitárt szárnyakkal, száritkozik és emészt.

Távol keleten pecáznak vele. Idomított kárókatonák nyakára gyűrűt húznak, hogy ne tudja lenyelni a halat, és usgyi be a vízbe.

 Halászmadár (forrás)

Itthon a madár a halászok egyik legnagyobb ellensége, vadásszák is kiméletlenül. Eszméletlen mennyiségű halat meg tud enni, de ami a mégrosszabb, eszméletlen mennyiséget el tud pazarolni. Eléggé fél az emberektől. Ha megzavarják, az első reakciója, hogy kiöklendezi az összes halat, és elrepül. Persze később újra be fogja fogni ezeket a halakat.

Nem védett.

2007. december 14., péntek

Zoldkullo
Picus viridis

A zoldkullo (ejtsd zöldküllő) nem valami uj fovarosi-bicajos agybaj, hanem egy nagyon szep madar. Alapvetoen harkalyfele. Olyan alakja van, uregben lakik, kopog a fan, es maszkal is rajta, csak kisse zoldebb. Kb 30 centi hosszu, hegyes csore van, es van a fovarosban. Igazan ez lepett meg engem a legjobban.

Egyik kollega bambult ki az ablakon, es megszolalt: Milyen madar az? Kb fel masodperc kellett a felismeresehez, hogy az bizony egy zoldkullo. Nagyon jellegzetes madar, es igazan csak onmaga alfajaival lehet osszekeverni. Alfajokhoz azonban a szakertok ertenek, nem mi, szoval hagyjuk a francba. Van neki vagy 20.

Apamadar (Dan Bastaja)

Latod? Egyszeru megismerni. Harkalyszeru, es zold. Zoldkullo. Sokat emlegetem harkalysagat, de o lelkesen racafol erre, ugyanis eddig meg csak a foldon lattam, ahol bogarakat vadaszik. Kedvenc csocsaja a hangya. Egyben, vagy larvaban, tokmindegy. Ugy vadassza oket, hogy csorevel belevag a hangyabolyba, es nyelvet mint egy endoszkopot nyomja be a jarataik koze. Hasonlo modszert hasznal a fakon is, de inkabb csak hangyakat vegzal.

Anyamadar (WikiCommons)

Az ureglakok madarak sajatja, hogy a tojo hajlamos tok ugy kinezni, mint a him. Ez a mi esetunkben is igy van, de szerencsere, nem teljesen. A csajnak fakobbak a szine, es nincs voros folt a pofajan. Nem vandorlo madar, egesz evben lathato lenne, ha nem lenne nagyon ritka. Bizonyara bekoltozott par a ZP koruli parkban, mert ott mar tobbszor lattam oket a fuben.

Kolokmadar (WikiCommons)

Az ifjoncokat konnyen megkulonboztetheted a szuloktol, ugyanis nem csak hogy teljesen kopottak, de meg pottyosek is. Ropkepessegukig az oduban csucsulnek, es szuleik hordjak nekik a kajat. Csak akkor hagyjak el, amikor kepesek mar onalloan megelni. Reszkessetek hangyak!

A Brehm fura okbol Gecinus viridis-nek nevezi, nem tudom miert. A rendes neve Picus viridis. Nem csak azert irom mert a Picus jobban hangzik, mint a Gecinus, hanem a rendes neve jobban hasonlit a besorolasahoz. Piciformes (Harkalyalkatuak), Picidae (Harkalyok). Rejtvenyfejtesnel meg jol johet.

Fokozottan vedett, 50k huf. 

2006. július 19., szerda

Molnarfecske
Delichon urbica

Akkor kovetkezzek hoszabb kihagyas utan a masik fecsi, amit sokat lathatsz faluhelyen, es neha a varosban, ez pedig a molnarfecske, vagy mas neven gatyas fecske. (Ezt most tudtam meg)


 Buszke Apa (vagy anya?)(forras)

Az elso kulonbseg a kettejuk kozt, a feszkelesi szokasuk. A Fustifecske jobban szeret a hazon bellul, peldaul az olakban feszkelni. Feszke gyakorlatilag egy sartanyer, aminek nyitott a teteje. A molnarfecsi ellenben jobban szereti a szabadsagot, es a hazon kivul feszkel, viszonylag feny, es szelvedett helyen, az eresz alatt.

 
A gatyas (forras)

Masodik kulonbseg az, hogy egyaltalan nem hasonlitanak egymasra. Ha ranezel a kepre, ez egybol egyertelmu lesz. A bokkeno, hogy ha az egen latsz egy fecsket, akkor nem feltetlenul latod jol a szineiket, es a fustinek a voros torkat. Amit viszont lathatsz, hogy alkata sokkal tomzsibb, torpedosabb. nem annyira eles szogben villas a farka, es sokkal rovidebb is. Szarnya is kevesbe vagott. Nagy arulkodo jel meg az egyontetu, vilagitoanfeher hasa, es majdnem teljesen fekete hata, amin farok folott van egy feher sav.

 
Sarbirkozas (forras)

A fiut, es a lanyt ugy lehet megkulonboztetni, hogy a lany rakja a tojast, addig a fiu a kocsmaban fogja a legyeket. Amugy tok egyformak. A fiatalok a szokasos jeleket hordozzak. Hasonlitanak a felnotre, de szinuk kopotabba, es nem egyontetu meg a tollazata. 

Mint a legtobb enekes madar, ok is imadjak a vizet, talan egy kicsit meg jobban is. Szerintem szorakoztato latvany nezni, ahogy a fecsik a viz felett cikaznak, kapkodjak a rovarokat, es ha ugy dontenek, isznak egy kortyot (ropteben, nana), es neha kicsit meg is martoznak.

A viz a feszekrakashoz is fontos, ugyanis ok is sarbol csinaljak. Innentol onmagamat ismetelnem, tehat csak cimszavakban. Osszel elmegy Afrikaba, telelni. Rovarevo. Vedett.

Praktikus tanacs fecskefeszkelteteshez. Mivel a hazon kivul feszkel, ohatatlanul is le lessz szarva a feszek alatt minden, ez vele jar. Ha nem szeretned, hogy olyan legyen a fal, akkor rakj a feszek ala egy kis talkat, ami majd felfogja a cuccot. (Nem tudom, hogy szemleltessem. Nalunk a falra szerelheto viragtartok ilyenek. Vizszintes lap megtamasztva allulrol egy fuggolegessel.) A fecskefeszket nehogy leverd, mert ez a madarka is vedett! Ha nem akarod, hogy nalad koltsenek, akkor vagy akkor usd szet a feszket, mielott bekoltoznenek (tehat, amikor epites alatt van), es akkor elmennek mashova, vagy osszel, amikor mar elmentek. Bar szerintem inkabb orulj annak, hogy megtiszteltek a valasztasukkal.

2006. június 14., szerda

Csuszka
Sitta Europaea

Ezt a madarat egyszeruen imadni kell, es nekem is regota a kedvenceim kozott szerepel. Nagyon szep, mokas kinezetu, mozgasu, es hihetetlenul idegesito-hangu madarka. Ellenben konnyu felismerni, csak neha nehez megtalalni. O az Europai (kozonseges) Csuszka.

 
Kukucs (Source)

 Kicsi, verebmeretu madarka, ami ugy nez ki, mint egy tulsulyos minitorpedo. Kek hatarol, rozsda hasarol, es a fekete szemcsikjarol is kunnyu megismerni. Azonban megkonyebb megismerni a viselkedeserol. Mig a legtobb enekesmadar agakon ulve csivitel, vagy a fuben boklaszik, a csuszka kitalalt egy modszert, ami nagy segitseg mind a meghatarozasahoz, mind a kajaszerzesben.

 
 
Csuszik (Source)

 A csuszka ugyanis a napja nagy reszet a fak oldalan tolti fejjel lefele boklaszva, csuszdazva. Innen is ered a neve. Szigoruan rovarevo, es a vadaszterulete a fakereg. Van egy hozza hasonlo (nem harkaly) madar, ami a fakergen boklaszik, az pedig a fakusz. Osszekeverni nehez lenne oket, tekintve, hogy picit sem hasonlitanak egymasra, raadasul, amig a csuszka fejjel lefele log, a fakusz felfele maszik.
 
Ezt nekem annak idejen meg ugy magyaraztak a madaraszok, hogy igy nem alakul ki igazi versenges a fajok kozt, - bar ugyanaz az etrendjuk -, ugyanis a csuszka fentrol latja meg a kajat, mig a fakusz lentrol. Szepen fel van osztva az etlap.
 
A fiut, es a lanyt nehez megkulonboztetni egymastol, ugyanis tok egyformak ranezesre. A fiokak szintugy, maximum egy kicsit fakobbak a tollaik. Feszkelni alapvetoen odukban szeret, bar pont most lattam egy kepet a hlaseken, ahol egy csuszka epp boszen nezeget egy mufeszket. Hogy mit akarhat vele, az rejtelyt szamomra.

 
Imad furdeni (Source)

 Az embert elviseli, de nem nagyon igenyli a kozelsegunket. Toleranciaja abban nyilvanul meg, hogy hajlando bekoltozni a varosi parkokba, de csakis akkor, ha az megfeleloen nagy, es nem tul zajos. Ezert idealis hely neki a nepliget, ahol jo sokan vannak. En ugy figyeltem meg, hogy alapvetoen hegyimadar, aki lekoltozott a varosban. Ezt onnan latni, hogy sokkal tobb talalhato beloluk olyan parkokban, ahol vannak szabad sziklafeluletek, romok miegymas. Lehet, hogy a sziklauregekbe is befeszkel.
 
A csuszka, az vedett. Nem abajgatni! 

2006. június 8., csütörtök

Mindennapi tragediak

Azt irtam a szarkarol, hogy bar mindenevo, nem szokott ragadozni.

Ragadozas alatt altalaban azt ertjuk, amikor egy madar mas magasabbrendu gerinceseket vadasz le, es taplalekszerzes celjabol elpusztitja.

Nagyobbat nem is tevedhettem volna. Ma dohanyzas kozben nagy sivalkodasra lettem figyelmes. Azt lattam, hogy egy pici madar (hangja alapjan vereb) panikban menekul, es egy szarka uldozi. A menekulo madar lathatoan egy frissen kirepult fioka volt. Roluk azt kell tudni, hogy meg eleg gyengek, es nem tudnak meg rendesen repulni. Meg a tollazatuk sem teljes.

A szarka valami furcsa identitastevesztes miatt, tokeletes ragadozokent viselkedet. Racsapott a predara, testtel elsodorta, es tobbszor ravagott a csorevel (Teknitve, hogy nincsenek ragadozo karmai, megragadni nem tudta). A fioka fel perc utan lepottyant a fube, es a szarka szabalyosan kivegezte, egypar gyors csorvagassal. Ekkor szakadt fel belolem az esemenyek iranti kommentar: "Aztakurva", ugyanis egesz odaig dobbenten figyeltem.

Az elpusztult kolkot a csoreba kapta, es elegansan elroppent. Gondolom etetni viszi a sajat fiokainak. Ez valahogy kegyetlenul groteszk, hogy egy fiatal madarkabol lesz fiokaeledel, egy olyan feszekben, ahol nem is ragadozok madarak vannak. Node, ez mar csak egy ilyen jatek, es enni kell!

2006. június 6., kedd

Nepliget

Ujje a ligetben nagyszeru! Minap, hajnalban a nepligetben boklasztam. (Nem emlekszem pontosan a nevre. Hol van a Planetarium?) Hihetetlen mennyisegu madarat lattam, koztuk olyat is, amire nem szamitottam volna a fovarosban. Ihlet van, hogy milyen madarakrol irjak, mar csak ido kellene.

Mindenesetre madarlessel egybekotott andalgasra ajanlom szeretettel. Igazan nyolc oratol van nagy elet, es en a Planetariumnal lattam oket.

2006. május 17., szerda

Varosi Galamb

Akkor most kovetkezzek egy rendhagyo madarhatarozo arrol a fajrol, amelyik mindenhol ott van, es mindenki ismeri. Ez pedig a galamb. Csak igy, egyszeruen, semmi latin nev.


Pancs (source)

A Galambot mar a romai korban domesztikaltak, es elkezdtek tenyeszteni. A tenyesztesnek az lett a vegeredmenye, hogy gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy ha latunk egy galambot a varosban, akkor melyiket latjuk tulajdonkeppen. Ezert hivatkozok rajuk nemes egyszeruseggel galambkent.


Szirti Galamb (source)

Az egyik os a Szirti Galamb (Columba palumbus). Vele nem foglalkoznek, mert egyaltalan nem ertek a hozzajuk, csak megemlitem, hogy igy nez ki egy fajtiszta galamb. Terjunk vissza a keverekekhez.

Okos madar, es gyakorlatilag mindenevo. Etrendjebol kivetelt kepeznek a felsobrendu gerincesek. Szinebe nem mennek bele, egyreszt mert mindenki latott mar ilyet, masreszt meg mar lehetetlen lenne kovetni a mutaciok soran keletkezett valtozatokat. Nagyon szocialis madar, maganyos galambot szinte sose latni. Csapatban jarnak, es egy csapat atlag 5 madartol 50-ig terjedhet. A visszavadult madarak nem felnek igazan az embertol, de megfogni magukat mar nem engedik. A szeliditet fajhtak is hajlamosak az elvadulasra, ezert vigyazni kell arra, hogy mikor engedjuk oket eloszor szabadon.


Kek Galamb (source)

A masik os, a Kek Galamb (Columba oenas). Rola ugyanannyit tudok, mint a szirtirol, szoval ugorjunk gyorsan.

Bar nem akkora szamban mint regen, de manapsag is tenyesztik oket. Az alapveto tenyesztesi celok kozt szerepel a husgalamb, a versenygalamb (postagalamb), es a diszgalamb. (Ezeket a neveket most talaltam ki, mert nem tudom a pontos szakszot rajuk) A husgalamb akkora, mint egy kisebb tyuk, es finom. Megesszuk! A diszgalamb pedig szep, szines. Ami igazan erdekes szerintem az a postagalamb. Ezek a madarak hihetetlen tajekozodokepesseggel vannak megaldva. Nagyon messze el lehet oket vinni az othonukrol, de valahogy megis haza szoktak talalni. Beepitett GPSok van, vagy mittomen.

A varosi galambok ellenben mas tesztak. Szoktak oket tollas patkanynak is nevezni. Ez az eletmodjara, es a terjeszkedesere is utal. Bar aranyosak, nem tul higenikus madarak. Meglehetosen sok betegsegeket is terjesztenek, es a mindent elborito galambszar se egy idili latvany. Gondold el, hogy a galamb azon a vastag szarretegen tapicskol, majd ezekutan szall a valladra kajat kunyeralni a Szent Mark teren, mikozben korme felserti a borodet. Mar nem is annyira franko, igaz?

A varosi hibrid galambok terjedese ellen a legtobb helyen vedekezni szoktak. Parkanyra rakott tuskekkel, galambhaloval, illetve a pusztitasukkal. Kiirthatatlan, szivos faj(ta). Az irtasaval szemben par kifogasom. Neha tenyesztett galamb is hozzacsapodik a varosi csapathoz. Azt elirtani, vagyon elleni buncselekmeny. Oket arrol ismerni meg, altalaban gyuru van a labukon. A termeszetes vadgalambokat pedig nagyon konnyu osszekeverni a hibridekkel. Ez baj, mivel vedettek. Mas kerdes, hogy letezik e egyaltalan tisztaveru galamb, de ennek az eldonteset inkabb a profi madaraszokra bizom.

2006. május 11., csütörtök

Mi az, hogy vedett?

Ugy dontottem, hogy csinalok eszoszto rovatot, ahol nem madarakrol, hanem madarakat erinto dolgokrol magyarazok.

Minden madaras iras vegen megemlitem, hogy a madar vedett, vagy nem. Most elmondom, hogy kb mit is jelent ez.

A vedettsegi besorolas azt jelenti, hogy az adott faj populacioja mennyire veszelyeztetett. Ez az enyhe veszelyeztetettsegtol egeszen a kihalasra iteltig terjedhet. A vedett fajok eseteben ez legtobb esetben azt jelenti, hogy van beloluk meg jo sok, es nem varhato a kozeljovoben, hogy eltunjenek. A fokozottan vedettek ellenben aktiv vedelem, es elohelyvedelem hianyaban rovid ido alatt eltunhetnek az orszagbol. (Mivel nincs kulon kategoria a kihalassal fenyegetett fajokra, ok is fokozottan vedettek.)

A vedelemhez kapcsolodo fogalom az eszmei ertek. (Schmidt) Egon bacsi mondta egyszer a taggyulesen, hogy ez egy elegge elhibazott nev. Nem ad neki elegendo komolysagot, inkabb csak valami megfoghatatlan izenek tunik. Pedig nem az, hanem egy konkret ertek. Ha kilosz egy tuzokot, fizetsz egy millio forintot. De ezt nem ugy kell felfogni, mint bolti arat. Ez egy buntetes. A faj veszelyeztetetsegi fokahoz merten alapitjak meg az erteket. Volt egy hatarozokonyvem, ahol minden egyes madarnal odairtak az erteket.

Ez baromsag szerintem. Ennyi erovel a hulyegyerek elmegy feketerigot loni, aminek az erteke mondjuk otezer, es ha elkapjak (!) akkor nyugodtan odabasz az asztalra tizenotezret, es el van intezve. Igy kiszamithato a kockazat, es ezt az olasz vadaszok peldaul ki is hasznaljak. En a fokozottan vedett madarak elpusztitasa melle siman odaraknam a bortonbuntetes igeretet. Hiszen ez karokozas, es az buntetheto!

Az "olasz vadasz" az is egy fogalom, majd egyszer elmeselem.

A fajvedelemhez kulonben szorosan kapcsolodik az elohelyvedelem is. Errol nem szoktak annyit beszelni. Nem csak azzal vedek egy madarat, hogy nem olom meg, illetve megakadalyozok masokat abban, hogy megtegyek. Az az igazan fontos vedelem, hogy megtartjuk azokat a teruleteket, ahol el, es szaporodik. Enelkul a vedettsegi statusznak vajmi keves ertelme van. Vannak fajok, amik azert tunntek el az orszagbol, mert megszunt az elohelyuk, legtobb esetben az ember miatt. Veluk a "Voros konyv" foglalkozik.

A voros konyvben vannak peldaul furcsa esetek is. A vandorsaska is benne van, pedig az nem is vedett, sot irtjak is a legtobb helyen. (Saskajaras) A konyvbe azert kerult be a tobbiek melle, mert nagyon ritka Magyarorszagon.

A "nem vedett" egyszeruen csak annyit jelent, hogy az adott fajt kozvetlenul nem fenyegeti veszely, legalabbis a magyarorszagi allomanyt. Elpusztitasa nem jar kovetkezmenyekkel. Tulszaporodas eseten vedekeznek is ellenuk, illetve sok esetben vadaszhato. Ez persze nem azt jelenti, hogy menj, es szorakozasbol, lodozz verebet. Ertelmetlen pusztitas eseten, en leszek az elso, aki felnyomja a seggedbe a legpuskat. Megesett, hogy egy nem vedett faj, nagyon hirtelen atpottyant a fokozottan vedett kategoriaba, majd kipusztult. Szoval csak esszel!

Ha kicsit tudomanyosabb szemszogbol erdekel a tema, olvasd el ezt! (PDF)

2006. május 9., kedd

Hol a seregely?

Mikozben eltevedtem az infoparkban, lattam egy nagyobb csapatot a frissen nyirt fuben bogaraszni. Ket konkluziot latok ebben. Szeretnek a frissen nyirt fuben bogaraszni. Vannak az infoparkban. Forditott szillogizmus.

Seregely
Sturnus Vulgaris

A het madara legyen a kozonseges seregely! Ev kozben nagyjabol rejtozkodo eletmodot folytat, es nem is nagyon latni, azonban osszel oriasi meretu csapatokba allnak ossze, es a szollosgazdak legnagyobb oromere letaroljak a bornakvalot. 


A feherpottyos az igazi (Source)

Okos megfogalmazas szerint: Rigo alakatu, de annal kisebb, es nyulankabb testu, gyumolcsevo enekesmadar. Alapszine szinjatszo fekete, suru pettyekkel boritva. Hangja idegesito, foleg, ha sokan vannak. A gyumolcsevoseg amugy nem teljesen igaz, hiszen megeszik mindent, ami szemnek, es szajnak ingere, ellenben nem gerinces.

Varosban barhol megtalalhato, kisebb csapatokban. Azonban elegge ritka latvany. Foleg a nyitott teruleteken lattam eddig, fedetlen parkreszeken.


Teli alcaruha (Source)

Ez ugyanaz a faj. Azert pottyos a feje, mert teli ruhazat kulonbozik a nyaritol. Meg a fiatalok is tetotol-talpig pottyosek. Asszem.

Vonulo madar, tehat ilyen kepeket magyarorszagon ritkan lathatsz. Osszel csapatba verodnek, es rovid, de annal intenzivebb hizokura utan megindulnak delre, fogalmam sincs hova, es most nincs is kedvem utananezni. A seregelycsapat viszont valami fantasztikus latvanyt tud nyujtani. Felhokent elsotetitik az eget, es egy lathatatlan karmester iranyitasara valtanak iranyt. Egy halrajhoz lehetne oket hasonlitani, azzal a kulonbseggel, hogy tollasak, es a viz alatt megfulladnanak. Ennek elvileg az a lenyege, hogy csapatban nehezebben kapja el az egyes madarakat ragadozo, hiszen a kavargo tomeg megzavarja.


Marcona (Source)

Ha az elobbiekbol nem tunne fel, nagyon szocialis madar. Szereti a tarsasagot, es maganyos seregelyt nem is igen latni. Ez sok madarfaj eseteben okolszabalykent igaz, hogy a fejlett szocialis erzek, atlagon felluli inteligenciaval tarsul. Regen tartottak rabsagban is, es ott nagyon jol szelidult. (Fiokakent nevelve, feltetelezem) Hangutanzo kepessege fenomenalis, allitolag beszedutanzasra is kepes.

A szine is szep. Hihetetlen, de ez a madar alapvetoen feketenek tekintendo, es a megjeleno szineket mind a tollakon megtoro feny okozza. Altalaban, a legtobb fekete madaron ez kekes szinjatek szokott lenni, de mint latjuk a seregelyeken a termeszet sokkal gazdagabb szinskalat vonultat fel. Sweet!

Ha jol tudom, nem vedett, de ez nem jelenti azt, hogy lehet oket irtani esz nelkul. Inkabb oruljunk neki, hogy ez igy van.

2006. április 24., hétfő

Hol a Szarka?

Budapesten nagyon sok szarkat lehet talalni a science park - infopark - zoldpardon haromszogebe zart fuves - fas reszen. Van itt valami templom is, annak a kornyeken bandaznak nagy szamban.

2006. április 21., péntek

Fustifecske
Hirundo Rustica

Egy fecske nem csinal nyarat, ha mar sablonokkal akarunk belevagni a kovetkezo madarismertetobe. Ez mar csak azert is igaz, mert a fecskek nem nyarelon jonnek vissza, hanem mar tavasszal is, amikor meg tavoli a nyar, mint a kovetkezo (elso) fizetesemelesem. A fecsibol sokfajta van itthon, es en azert valasztottam pont a fustit, mert iden okelmet lattam meg eloszor.


Ifjonc fecsi (Source)

A nalunk levo altalanosan elofordulo fecsik kozott (fusti, molnar, parti, es keves sarlos) a fusti a legnagyobb, es a molnarral versenyben a legelterjedtebb a lakott teruleten. Felismerni nagyon konnyu, hiszen ugy nez ki mint egy torpedo, amire hegyes szarnyakat ragasztottak, es ket idetlen tusket a vegere. A fusti abban egyedi, hogy hegyesebb a tuske a farokreszen (villasabb, ha okosan akarom mondani), es voros a nyaka, homloka.

Ha tarkoja is voros, akkor gratulalok, lattal egy vorhegyes fecsket! Abban nem vagyok biztos, hogy te vagy az elso eszlelo, a magyar madarasztortenetben, de mindenesetre nagyon ritka. Kuloneben nem olyan alakja van, mint egy fustinek.

Bar alapvetoen fekete, megfelelo fenyviszonyok kozt elotunik a gyonyoru sotetkek (metalkek) arnyalata. Ahol nem voros, vagy feher (tenyleg, feher a hasa), ott ilyen szinuek az oreg madarak. A fiatalabbak a fent lathatoan barnasak. A kep kulonben furcsa, mert a fiatalnak nem kellene ennyire elenkszinu torokkal rendelkeznie. Ha kideritted miert ilyen, ird mar meg nekem! Koszi.


Csivit (Source)

Na ez mar jobb. Fecskefeszket mindannyian lathattunk mar, ott van az eresz alatt, sarbol osszetapasztva. No de melyik fecskeje az? Okolszabaly, hogy ami a hazon kivul talalhato teljesen zart, az molnarfecske-feszek, es ami fedett helyen, (pl disznool) es nem teljesen zart, az a fustie. Ha szeretned, hogy megtelepedjenek nalad a fecskek, akkor jo otlet egy foldes teruletet allandoan nedvesen tartani feszekrakasi idoszakban, hogy onnan szerezhessenek angyagot a feszekhez.

Varosban is szoktak lenni, de igazan a kertvarosokat, es a falvakat favorizaljak. Az ok prozai: Arrafele sokkal tobb a legy, es az egyeb szarnyas aprosag, ugyanis a fecskek rovarevok. Poen nezegetni, ahogy gyonyoru reptukkel elkapkodjak oket. Az "alacsonyan szallnak a fecskek, eso lesz" felkialtasu, brilians nepi csujogato megfejtese is ezzel kapcsolatos. Eso elotti legnyomasvaltozast megerzik a rovarok, es kozelebb huzodnak a talajhoz. Oket kovetik a fecsik is.


Hard to say goodbye (Source)

A fecsik, mint olyanok, nem igazan hosegesek kicsiny hazankhoz. Ha elkezd rosszra fordulni az ido, akkor felhiznak, mint a tollasmalac, es felkoszulnek a hosszantarto deli repulesre. Akkor lathatoak ezek a tipikus kepek, ahogy gyulekeznek. Egyedul utazni ugyanis uncsi. Nem a feszult politikai helyzet uldozi el oket, hanem a kajahiany. Telen nincsenek legyek, mast pedig a gyenge csore miatt nem tud enni. A telet kulonben afrikaban veszelik at.

2006. április 20., csütörtök

Szarka
Pica Pica

Kovetkezzek egy kevesbe kozismert madar, a tolvaj szarka. Eddig en is ugy tudtam, hogy egy nagyon felos madar, es nem nagyon szereti mutogatni magat. A vadonban tenyleg alig lattam, azonban alighogy felkerultem a citybe, egybol tobbet lattam beloluk, minat az addigi eletemben osszesen. Talan erdemes roluk ejteni par szot ezert.


 Szeret nezelodni (Source)

Ez egy varju fele madar. Legalabbis azokhoz huz rendszertanilag. Es hasonlit is rajuk alkatilag. (Csor, es testforma), amitol nagyon elut, az a maga utan vonszot hosszu farok. A merete is lenyegesen kisebb. A legegyszerubb meghatarozasi iranyvonal, a messzirol lathato feher teste.


Halvacsora (Source)

Alapvetoen mindenevo, de megis inkabb a hushoz vonzodik. Ha a hus tulajdonosa mar kisse megdoglott, az se nagy problema neki. Legalabb nem ragos. Ragadozni nem nagyon szokott. (Mivel is tenne?) A varosban barhol elofordulhat, ahol vannak magas fak, es egy kis fuves resz, ahol elbogaraszhat.

Pont most tartottam a fogalmazas kozben szunetet, es kimentem kavezni (es ihletet szerezni) a ceg mogotti parkba. Persze, hogy lattam egyet a fuben maszkalni.

Nyaron mar trukkosebb a helyzet, mert akkor eltakarjak a levelek. Ropteben konnyu megismerni, mert nagyjabol garamb meretu, de vekonyabb, es utt van a farka ugyebar.

Tolvajnak azert tartjak, mert perverz modon vonzodik a csillogo dolgokhoz. Ez nem feltetlenul fem, hanem barmi fenyes. Uvegdarab, gyongy, akarmi. Hogy mit kezd vele, azt nem tudom. Talan odaadja a csajanak naszajandeknak. A nok mar csak ilyenek.


Tipikus teli latvany (Source)

Bar azzal kezdtem, hogy alapvetoen rejtozkodo fajta, nem hagyhatom ki, hogy elmeseljem, hogy lattam minap. Jottem ki a cegtol, es rafordultam a Petofi hidra, a 6 savoshoz, amikor majdnem orra buktam a latvanytol. A szarka ott allt a jarda kozepen, es ugyanolyan meglepett fejjel (mar amennyire kifejezo tud lenni egy madar mimikaja), mint en. Miutan kihuledeztuk magunkat, ket lepest tavolodott, es onnan nezelodott tovabb. Elkezdtem matatni a taskamban, hogy marpedig ezt lefotozom. Persze, hogy nem volt nalam gep. Annyira tipikus...

2006. április 13., csütörtök

Szencinege
Parus Major

Amikor ideggyenge allapotban kimenekulok cigizni a ceg elotti parkba, vagy koran boklaszok, akkor alatalaban ket madarat szoktam hallani, enekelni. Az egyik a feketerigo, a masik pedig a szencinke. Beszeljunk ezert rola.


Nyamm! (
source)

A szencinkenek (cinke = cinege nepiesen) egyedul magyarorszagon ez a neve. Amugy nagy cinkekent szoktak ra hivatkozni. Angelusul ez peldaul ugy van, hogy Great Tit. Szabadforditasban: Nagy cici. Jo, mi? Szerencsetlen madarka, angolfoldon folyamatosan szorakozhatnak a nevevel. Na mi ne ezen a vonalon haladjunk tovabb, hanem csapjunk bele a jo kis tudomanyba!

 
Keres valamit(
source)

Csakis a szaraz tenyek, ahogy megszoktuk. Vereb meretu, annal vekonyabb felepitesu, rovid csoru. Szep szines kis madar. A fiu majdnem ugyanugy nez ki a lany, de a lanynak az arnyalatai masok. A fiatalok pedig olyanok, mint az oregek, csak fekete feherben. Az elenk szineit korral nyerik el. Allandoan az ember kozeleben lebzsel, de konnyebb a hangjat hallani, mint omagat meglatni. Szeret a levelek kozott maradni. Telen ezert is latunk tobbet beloluk, mert nincsenek levelek. A varosban a parkokban lathato, de annyira nem gyakori, mint faluhelyen. Elturi az ember (Relativ) kozelseget, de ugy tunik, hogy jobban szereti a friss levegot.

 
Most pedig farkasszemet nez! (
source)

Termeszetesen a madaretetok allando vendege. Mar ha etetunk madarakat telen, ami kovetendo szokas. Ez a madarka nem vonulo, tahat telen o is itt fagyoskodik velunk, es enni nem nagyon talal. Alapvetoen rovarevo, de telen megeszik barmit. Imadja a fagyut, es az olajos magvakat. Kellemes perceket szerezhetsz magadnak, ha szalonnat akasztasz ki, es elnezed, ahogy abba kapaszkodva kulonfele akrobatamutatvanyokat eloadva csipeget. A hust is elfogyasztja, es barmennyire tunderbogarnak nez ki, de dogot is eszik, ha megszorul. Mas madarak karara nem ragadozik, de eleg aggressziv tud lenni a tobbiekkel szemben.

Az etetes egyik fontos szabalya, hogy ha belekezdtunk, akkor folytatni kell az egesz telen at, mert a madarak hajlamosak odaszokni az etetohoz, es ha abbahagyod az etetesuket, akkor elpusztulhatnak. Viszont, ha enyhul az ido, akkor az etetest abba kell hagyni, hiszen nem azert csinaljuk, hogy uj haziallatokat szoktassunk magunkhoz!

Egy kis tipp a vegere kerteshazzal rendelkezoknek. Ha egesz evben a hazad korul akarod tudni, akor azt konnyen elerheted. Telen etesd, es tavasszal rakjal ki neki lakoodut. (Igy csinalhatsz) Ha igy teszel, akkor sokaig halas vendeged lesz. Hidd el,megeri! Vedett, nem bantani!

2006. április 7., péntek

? Rozsdafarku
Phoenicurus ?

Most belekothetunk abba, hogy mi az hogy, rozsdafarku? Olyan nincs. Mert van peldaul a kerti (P. phoenicurus), es van a hazi (P. ochruros). Ezzel termeszetesen en is tisztaban vagyok, de mindjart elmagyarazom, hogy miert veszem oket egy kalap ala. (Tudomanyos szempontbol ez persze tokeletesen hibas hozzaallas, de ez nem tudomanyos blog ugyebar)


Fiu Hazi (source)

Ezzel a madarkaval az a legnagyobb problema, hogy a sracok kivetelevel, - a feluletes szemlelo szamara -, tok egyforma. 


Fiu Kerti (source)

Nagyjabol vereb meretu (hivatalosan 14 centi, csortol farokvegig), csak sokkal slankabb alakja van, es vekony, hegyes a csore.

Egy kis darwinizmus igy reggelire: Darwin azzal is bizonyitotta az evolucioelmeletet, hogy talalt egy szigetet, ahol tok hasonlo pintyfelek voltak. Hasonloan neztek ki, es a legnagyobb kulonbseg a csoruk formajaban volt. A csor formaja osszefugg a taplalkozasi szokasokkal. Ezt csak azert mondom, mert a vekony, es hegyes csor egy enekesmadarnal, az borittekolja a rovareves iranti elkotelezettseget. Legalabbis alatalaban.

 Bar igazandibol a voros farka az igazi hatarozasi segedlet. A fiukat ugy kulonboztetheted meg, hogy a kertinek van egy feher (gyakorlatban vilagos) csik, es a mellkasa voroses - vilagos. A hazi ellenben nagyreszt sotetebbszinu, feher folttal a szarnyan.


Lany hazi (source)

Mint mindig, itt is a csajok jelentik a problemat. Alkatra ugyanolyan, farka voros, de a teste jellegtelen barnas.

Ez kulonben olyan enekesfajoknal, melyek nem oduban, vagy mashogy rejtozve feszkelnek jellemzo, hogy a tojok sokkal jellegtelenebb szinuek. Ez segiti elo a rejtozkodest.

A hazi csajnak a mellkasa, es hasa vilagos. Azomban, hogy ezt eszrevedd, oda kell figyelni.


Lany kerti (source)

Mig a kerti egyontetu szurkesbarna. Ha kerteshazban laksz faluhelyen, akkor foleg ot lathatod. Nalunk is van egy. Mindig akkor talalkozom vele, amikor kimegyek cigizni. A kisteraszrol repul el, de nem messzire. Megall a szomszed teton, es a farkat felcsapva, szemrehanyoan cserreg ram. Ebben az a trukk, hogy igy akar elcsalni a feszketol. Na ez kulonben vicces latvany, ugyanis szegenykem, - szerintem -, hormonzavaros, mert feszkelesi idoszak meg nem erkezett el, a pasijat sehol se lattam meg, es meg az alapkoletetel se tortent meg. Ilyenkor szoktam neki kiseloadast tartani neki: "Figyu! Hidd el, hogy en birlak, mert aranyos vagy, meg minden. De nem akarsz ide feszkelni, mert en itt szoktam bagozni, es az egyikunknek se jo, ha te folyton stresszelsz. Amugy sincs itt normalis hely a feszeknek, menj inkabb a masik teraszhoz!"

Szeret az ember kozeleben feszkelni, es annyira nem is fel tolunk. Az altala elfogadhato minimalis tavolsag (kozte es a szortelenmajom kozt) korulbelul ot meter, de amugy nem zavartatja magat. A problemak a feszkeles soran kezdodnek. Ilyenkor hajlamos az ember kozelebrol abuzalni a madarkat. Ha kozelebe mesz, belelapul a feszekbe. Bizik a rejtoszineben. Sokan, hibasan, ezt ugy ertelmezik, hogy nem fel az embertol. Ha ennyire baratsagos, akkor simizzuk meg! Na ezt sose csinald! Egy bizonyos kozeledes utan, elpattan a madarkanal az ideg, es leugrik a tojasokrol. Ha ez tobbszor elofordul, akkor egy ido utan othagyhatja a toasokat.

Remelem nem mondok azzal ujat, hogy a madaraknal ez ugy van, hogy a tojasokat az anyamadar melege kelti ki. Ha nincs alandoan melegen tartva, akkor a tojas kihul, es a fejlodo leny elpusztul. Ez nem jo.

Inkabb figyelgesd csondben, baratsagos 10 meterrol. Ekkor nem fog torodni veled, es te - mint madarak irant erdeklodo - vegignezheted, a teljes koltes es fiokaneveles izgalmait. Telire altalaban elmegy, de ha jo a hely, ahol koltott, akkor oda mindig visszater, akar tobb generacio is. Egy dolog, amit viszont mindig csinalj meg, ha latsz egy feszket! Probalj meg minden olyan cuccot eltavolitani a kornyekrol, ahonnan a macska elerheti a feszket. Ha ez nem megy, akkor inkabb rombold szet a feszket, mielott belekoltene a madar. (Tehat amikor elkezdte epiteni) Egy ido utan mashova fog menni. Szar erzes, de inkabb ez, minthogy a macska irtsa ki az egesz csaladot. Ez a madar kulonben vedett, nem bantani!

2006. április 5., szerda

Feketerigo
Turdus Merula

Kezdjuk egybol az egyik kedvencemmel, a feketerigoval! Tunderi, rigomeretu madar. Ennel hulyebben nem lehet leirni a meretet, de meglepo modon, rigo letere pont akkora. Ha mar a testalkatnal tartunk, ez a madar rigoalkatu. Jo, mi? Ha egyszerusiteni akarom a kezdo madaraszok dolgat, akkor azt is mondhatom: Menj ki a legkozelebbi parkba, es keress egy olyan madarat, ami tok fekete, ketszer (haromszor) nagyobb, mint egy vereb, es sokkal kisebb, mint egy galamb. (Ezeket minden varosi gyerek ismeri) Jol nezd meg, es innen maris tudni fogod az egyik legalapabb ornitologiai meghatarozas ertelmet.


Fiu feketerigo (source)

Igy nez ki az oreg fiu verzio. A fiatalabb, az ugyanilyen, csak a csore nem ennyire sarga, es barna a tolla.  Konnyen osszekeverheto az oreglanyokkal, mert teljesen hasonloak. (Egyformak)


Csaj feketerigo (source)

Amugy a szinek nem a legjobbak. Valojabban sokkal barnabbak, es kevesbe foltosabb a melkasuk. Ez a foltosmelkas kulonben amolyan rigotulajdonsag, sok tojonak ilyen. Ezek a madarak kulonben egesz evben lathatoak kisebb erdokben, de leginkabb varosi parkokban. Legalabbis ott a legkonyebb eszrevenni oket.

Jo szorakozas lehet meg, amikor az avar kozott vadassza a flamot, mert akkor, mint egy durcas kisgyerek szorja mindenfele a leveleket. Amikor pedig reszegen tantorogsz hazafele valami bulibol, akkor a altalaban feketerigonota kiseri sajat eloadasodat, miszerint: "100 forintnak *hukk* oootven a fele..."
 
Bar varosban sok van belole, attol meg vedett! Nem bantani!

Minden kezdet...

Regebben nagyon szerettem madarakkal foglalkozni. Alitolag ertettem is hozzajuk. Ez meg akkor volt, amikor meg normalis voltam, csak azota elromlottam. Ilyen az elet.
m

Indiaban viszont ujra rakattantam a madarlesre. Ez kb olyan, mint a pecazas, csak nem nyirsz ki kozben mindenfele halakat, csak ulsz valahol, nezelodsz, es jol erzed magad. Nyugtato...

Mar ott eldontottem, hogy szulok egy blogallatot, ahol szepen leirom azokat a madarakat, amiket lattam. Ez nem egy napi faunisztikai lista lesz, hanem inkabb fenykepek, bemutatok, ilyesmik. A cel, hogy megmutassam milyen erdekessegek vannak korulotted, meg ha nem is figyelsz rajuk.

Tudomanyos alapossagot termeszetesen ne varjatok el tolem, mert ahoz nagyon lusta vagyok. Annal valoszinubb, hogy tele lesz tevedesekkel, sot pofatlan loditasokkal, ez egy ilyen blog lesz.

Ha tetszik olvassgasd,  es jo szorakozast!
(cc:by) Udi 2006.

A szövegek sajátok, a képek nagy részét pedig a weben találtam. A forrás megtálalható a képek alatt. Ha úgy érzed sérülnek a jogaid, akkor szólj!

These pictures were mostly found on the Web. The source of them are displayed. If you find this unappropiate, and you are the owner, then just tell me!